PDF Nyomtatás E-mail

Szálláshelyek három apartmanházban


Az apartmanok különböző nagyságúak és elrendezésűek, felszereltségükben megegyeznek.

  • Stúdióapartmanok- 2 fő részére alkalmas, vagy pótággyal kiegészítve kisgyerekes családok részére. Tartalmaz konyhát, szobát, fürdőszobát WC-vel.
  • Másfélszobás apartmanok - 2 felnőtt és 2 gyerek elhelyezésére alkalmas, amely tartalmaz hálószobát, egy kisebb szobát vagy nappalit, konyhát, fürdőszobá, teraszt.
  • Kétszobás apartmanok - ezek két különálló egyforma nagyságú szobából állnak, a két szoba között helyezkedik el a konyha, fürdőszoba. Némelyikben nappali is van. Mindegyikhez tartozik terasz.

Az apartmanok felszereltsége:

Klimatizáltak, a konyhában található hűtőszekrény változó méretű fagyasztóval, 2 tányéros villanyfőzőlap, mikrohullámú sütő, kenyérpirító, kávéfőző, konyhai edények, tányérok, a szobában televízió. A fürdőszobában zuhanyozó, WC, kézmosó.
Az 1-es háznál található a gyerekmedence, a társalgó, melynek emeletén van szauna.

 

1-es ház

 

Az 1-es és a 2-es ház szomszédok közel vannak egymáshoz. Az egyes házzal szemben a hátsó oldalán nyílik a társalgó, amelyben csoportos rendezvényeket lehet tartani.

Az első apartmanház, amit elkezdtünk kiadni, több mint 10 éve. Ez a ház egy testvérpáré volt és az eredeti tervek alapján ők is ebben éltek volna és az emeleteken vendégeket szerettek volna fogadni. A háború közbeszólt. Mégis ezek alapján fejeztük be az épületet, így teljesen szimmetrikus a ház.

A tetőtérben 4 db stúdióapartman áll. Ezek 2 teljesméretű ággyal rendelkeznek és pótágyazhatóak, max 2-vel. Pótággyal már nagyon kicsi a hely bennük. 31-32-33-34

A középső szint (az utcaszintje) két kétszobás apartmanból áll. 21-22 és a 23-24. Teljesen független négy bejárat és a hálószobákat a konyha és fürdőszoba választja el egymástól. 4 felnőtt méretű ággyal ha kell, pótágyazható.

Az alsó szint 11-12 két kétszobás, a 13 egy egyszobás studio apartman, és a 14-es a medence előtt egy 1,5 szobás apartman.

A 11-es 5 felnőtt méretű ágyat tartalmaz, pótágyazható. A 12-es 6 felnőtt méretű ágyat, amelyből 2 emeletes ágy foglal magába, az egyik szoba pótágyazható csak.

A 13-as két fő ágyat tartalmaz, több nagyon nem fér bele. Az egyik legkisebb apartmanunk.

A 14-es egy önálló pici ház, mely egy franciaágyat két felnőttnek és egy külön félszobában két teljes méretű ágyat tartamaz gyerekeknek, vagy további két személynek.

1-es ház apartmanjai
1-es ház apartmanjaistrand felől
bwd  Sorozat 1/4  fwd
1-es ház apartmanjai
1-es ház apartmanjai
1-es ház apartmanjai
1-es ház apartmanjai
1-es ház apartmanjai

 

2-es ház

 

A 2-es ház messzebb van az 1-3-astól, a központ felé viszont közelebb. Építésében és tervei alapján ennek a háznak a legmodernebb a térkihasználása. Egyszerűen a mai évezred tervezése és ez érződik még a legkisebb apartmanokon is.

Felül és alul 3-3 apartman van. Felülről kezdve a 221-es egy egyszobás két felnőtt méretű ággyal, pótágyazható a tér csökkentésével. Saját oldalsó terasszal. A 222-es egy hálószoba plusz nappali 1 franciaággyal a nappaliban széthúzhatós ülőgarnitúrával, és egy szép kilátással bíró terasszal. A 223-as nagyon nagy apartman két önálló hálószobával, 4 felnőtt méretű ággyal, nappalival melyben ágynak kinyitható ülőgarnitúra van. Terasz szép kilátással. Itt a 221-222-223-as apartmannál lehetséges az, hogy ha nagyon besüt a nap az épület másik oldalán is van terasz.

Alul a 211-212-213 apartman van. A 211 egy egyszobás 2 fő ággyal és pótágyazható apartman. A 212-es Hálószoba plusz nappalis apartman 2 felnőtt méretű ággyal és egy kihúzhatós kanapéval. Terasz az utcára néz. A 213-as nagyméretű két hálószoba plusz nappalis apartman 4 felnőtt méretű ággyal és egy kihúzhatós sarok ülőgarnitúrával.

2-es ház apartmanjai
2-es ház apartmanjaiAz udvar, út a fedett parkolóhoz. Ez a városhoz közel esőbb bejárat.
bwd  Sorozat 1/2  fwd
2-es ház apartmanjai
2-es ház apartmanjai
2-es ház apartmanjai
2-es ház apartmanjai
2-es ház apartmanjai

 

3-as ház

 

A hármas ház az 1-es szomszédja. Családi ház méretű szobái kisebbek. Mégis a jó elrendezése miatt ez a ház kel el először a foglalásoknál.

Felülről a 314-es viszi a pálmát a méreteivel az összes apartman közül. Alatta a 312-313 apartmanok kedvező helyzetük miatt nagyon kedvelt apartmanok. Az alsó szint csendesebb a 311-es és az abszolút csendes 315-el. Ahol fontos, hogy kisgyerek vagy kutya ne mászkáljon magától el, ott ezek jók lehetnek.

A 314 es két hálószobás plusz nappalis, az egyik hálóban 2 felnőtt méretű ágy, a másikban pedig 4 felnőtt méretű ágy. A nappaliban egy sarokülőgarnitúra van.

A 312-313-as apartmanok tükörszimmetrikus elrendezésűek. 2 hálószobájukat a konyha és a fürdő választja el. 4 felnőtt méretű ággyal, 2 az egyik hálószobában, 2 pedig a másikban van.

Az első szinten az udvarról nyílik a 311-es. Hálószoba plusz egy kisebb nappalival. 2 felnőtt méretű ágy és egy széthajthatós ülőgarnitúra van bennük.

A 315 ös egy nagyobb egyszobás apartman 3 felnőtt méretű ággyal, pótágyazható ez is.

3-as ház apartmanjai
3-as ház apartmanjaiOldalról az 1-es ház felől, az útról. A 313-as ajtaját látjuk és a 312-es erkélytaját. A lépcső felvisz a 314-esbe, amely az egész tetőteret elfoglalja.
3-as ház apartmanjai
3-as ház apartmanjai
3-as ház apartmanjai
3-as ház apartmanjai

rssfeed
Email Drucken Favoriten Subscribe Twitter Facebook Myspace Stumbleupon blogger google Yahoo startlap iwiwLubys Fundgrube
 

Társalgó

Időjárás

An error occured during parsing XML data. Please try again.
drapko tibor